Barion Pixel

A Fausttól a Szívlapátig – kortárs könyvek a középiskolában

3.591 Ft

Tizennégy kortárs magyar könyv, tizennégy elemzés, tizennégy részletes óravázlat – három esszéíró, három magyartanár – röviden így áll össze A Fausttól a Szívlapátig címen futó irodalmi segédkönyv, amely elsősorban a középiskolai tanárokat célozza meg, akik egyre inkább azzal szembesülnek, hogy nem beszélnek egy nyelvet a diákjaikkal, hogy az „élet” és az „irodalom” átjárhatatlan messzeségbe került egymástól. A kötet hat szerzője, Balajthy Ágnes, Ruff Orsolya, Szekeres Nikoletta kritikusok-esszéírók, és Fenyő D. György, Varga Betti és Vinczellér Katalin magyartanárok kiválogattak tizennégy kortárs magyar könyvet Mészöly Ágnestől kezdve Totth Benedeken keresztül Varró Dánielig – olyan könyveket, amelyekről azt gondoljuk, hogy középiskolásoknak valók. Igyekeztünk minél szélesebb palettát felmutatni – a könyvek között szerepel regény, vers, novelláskötet és dráma is, van közöttük magas szépirodalom, young adult regény és krimi is. Olyan könyvek, amelyek közül, reményeink szerint, minden diák talál olyat, amit szívesen elolvasna – és minden tanár talál olyat, amelyet szívesen tanítana. Ezért a könyv nemcsak tizennégy esszét, de tizennégy rendkívül részletes, öt-hat tanórára kiterjedő tanítási segédanyagot, óravázlatot is tartalmaz.

Készleten

Leírás

Tilos az Á Könyvek, 2019

312 oldal , Kemény kötés